Beszélgetés Dr. Charles Krebs-szel

Beszélgetés Dr. Charles Krebs-szel

A 2017. október 06-i Fórumunk vendége Dr. Charles Krebs volt, akinek a nevéhez fűződik az energetikai kineziológia elterjesztése. Ő maga a LEAP módszer kidolgozója. Kineziológusok mellett több külsős résztvevőt is köszönthettünk.

A hallgatóság fő kérdése Charles felé az volt, hogy mesélje el útját a kineziológiához.

Kutató tudósként dolgoztam paleontológiával és evolúciós biológiával foglalkoztam. Ebből kezdtem el írni a doktori disszertációmat. Majd változtattam és végül tengerbiológiával, majd analitikus kémiával foglalkoztam. Az utolsó hivatalos munkakörömben vezető analitikus kémikusként dolgoztam és vízminőség ellenőrző labort vezettem Viktória államban, Ausztráliában. Ekkor ért engem a baleset. Ezután a neurológia lett az elsődleges területem.

Könnyen megunom a dolgokat és ilyenkor váltok. 🙂 De ez nem igaz a kineziológiára. 35 éve művelem és azóta is minden egyes percét izgalmasnak találom.

Tehát Viktória államban dolgoztam és vízminőség ellenőrzést végeztünk. Sokat búvárkodtam ennek kapcsán is, már 16 éves korom óta búvárkodtam a világ minden részén. Egy 1 hetes nyaralásra mentem egy nemzeti parkban az óceánnál. Rendkívül látványos rész a búvárkodás szempontjából, Inirita szigeténél.

Korábbi merüléskor találtak ott az 1800-as évekből származó hajóroncsot, amit mi is meg szerettünk volna találni 2 búvártársammal. Felszerelésünkkel ez már a határa volt annak, amire le lehetett menni. 200 méter után már más jellegű oxigén keveréket kell használni. Minden nap egyre mélyebbre mentünk, hogy szokjuk a mélységet. Tökéletes merülésnek ígérkezett.

Van egy probléma, amit nitrogén narkózisnak hívnak és előfordulhat a búvárokkal a mélyben. A szervezetre egy bizonyos nyomás nehezedik. Minden 30 lábnál 1 atmoszféra a nyomás változás. 100 lábnál ez már majd 4 atmoszféra, azaz ennyi nyomást kell leküzdeni, amikor a levegőt ki akarod fújni a tüdődből. Ahogy növekszik a nyomás, egyre több nitrogén kerül a vérbe. Ha nagyon nagy a nyomás, akkor az agyba jut be a nitrogén. Ez az állapot a nitrogén narkózis. Ez pedig a gondolkodásra is hatással van. Másik neve a mélységi mámor. Megszűnik a logikus gondolkodás.

180 láb mélyen korallokat gyűjtöttem, amikor észrevettem, hogy ebbe az állapotba kerültem. Nem tudtam betenni a korallt a szatyromba. Jött egy cápa és arra gondoltam, hogy meg kéne simogatni. Ez már határozottan arra utalt, hogy fel kellene mennem, mert valami nem stimmel. 🙂

Bérelt búvárhajónk felé elindultam felfelé. A megfelelő helyeken dekompresszáltam, hogy a vérben keletkezett gázbuborékok ne árasszák el a testem. Amikor feljöttem a hajóra, akkor mégis rosszul lettem. Ez a folyamat hatalmas fájdalommal járt. Miután kicsit csökkent a fájdalom még visszamentem 15 láb mélyre és folytattam a dekompresszálást. Ennek meg kellett volna oldania ezt a problémát. Felmentem a hajóra. Már jobban voltam és amíg a partra értünk olvastam a hajón egy könyvet erről a problémáról. Két formája van, az egyik a izületekkel van kapcsolatban, míg a másik a gerincvelővel. Ez utóbbi a veszélyesebb, ezt nem is szokták túlélni. Szóval ezt elolvastam.

Este egy partira mentünk, ahol észrevettem, hogy valamilyen lokomotoros zavarom van. A mozgásom koordinálatlan lett. Mivel korábban olvastam, így felismertem, hogy ez egy tünete a gerincvelőt érintő problémának.

A szinkronicitásról Eistein azt mondta, hogy módja van annak, hogy Isten kommunikáljon velünk.

Szinkronicitás 1

A partin volt egy orvos. Őt gyorsan odahívták hozzám. Ausztrália vidékének a legvégén voltunk. A területen 2 háziorvos volt összesen, de ők ennek a betegségnek a specialistái voltak. A környéken lévő olajmezőn dolgozókat kezelték. Ez az orvos ismerte őket, így felhívta egyiküket, aki megerősítette a diagnózist és gyorsan szervezett nekem egy helikoptert, ami elvisz oda, ahol van egy dekompenzációs kamra.

Feküdtem egy ágyon, kezdtem lebénulni alulról és vártam a helikoptert.

Hallottam, hogy jön a helikopter, majd azt, hogy elrepül.

Szinkronicitás 2

Nem értettem mi történik, majd kiderült, hogy a helikopter egy szállító helikopter (SA) volt, ami az olajtorony platformjára szállított személyzetet és utánpótlás. Ezért tele volt és nem fértem fel rá.

Melbournből (180 km) jött egy másik helikopter. De ők a Melbourn-i kórházba akartak vinni. Felhívtuk a specialista orvost, aki azt mondta, hogy ne engedjem, mert az ő kamrájuk csak 100 méter mélységig jó és mivel én mélyebben voltam (200 méter), ezért nekem az a kamra jó csak, ami platformon van. Ebből a kamrából pedig csak ott van a platformon egy, sehol máshol. Tehát nem tudtak elvinni. Az SA helikopter kitette a személyzetet, megtankolt, majd visszajött értem. Ez sok idő volt, és addigra C4 csigolyától lefelé le voltam bénulva. Mindent hallottam, de már a karomat sem tudtam mozgatni. Ha feljebb megy a bénulás, akkor meg fogok halni. Azért voltam még életben, mert a rekeszizmom még működött.

Szinkronicitás 3

Később kiderült, hogy ennek a platformnak Mexikóba kellett volna menni, de még korábban visszafordították Ausztráliába. A világon 2 olyan platform van, amiben ilyent dekompenzációs kamra van. Ez volt az egyik.

Szinkronicitás 4

A búvár olajmunkásokat ezekben a kamrákban dekompenzálták a munka során. Amikor velem történt a baleset, akkor pont munkaszünet volt, ezért tudtam használni a kamrát, különben nem.

Szinkronicitás 5

Többször betettek a kamrába, de nem volt változás, van, hogy már 300 lábra is levittek. Ekkor az orvos felhívott egy másik orvost, aki ennek a tünetegyüttesnek a specialistája. Mint kiderült nem sokkal korábban ismerte meg az orvosom ezt a specialistát egy konferencián, ahol beszéltek, így ismerte az elérhetőségét.

Ő ajánlott egy olyan programot, amit még korábban nem próbáltak ki senkin, de ez volt az egyetlen esélye annak, hogy életben maradjak. Extrém sokáig és többször egymás után nagy mélységbe kellett volna lemennem a kamrába. Gyorsan kellett döntést hoznom. Átgondoltam a lehetőségeket és az életemet és úgy döntöttem, hogy nem veszíthetek semmit, ha megpróbálom.

A kezelés végére a karomat már tudtam mozgatni, de a T10-es csigolyától még mindig béna voltam. Később mindent újra kellett tanulnom, a járást, az írást. Az orvosok azt mondták, hogy soha nem fogok járni.

Először azt tettem, mint mindenki ebben a helyzetben: nagyon sajnáltam magam és azt kérdezgettem, hogy „Miért én?”

Ránéztem a lábaimra és mondtam nekik, hogy mozduljanak, de nem történt semmi. Gondolkoztam mit tehetnék. Rendelkezem egy pár különleges képességgel. Korábban elég magas szintre jutottam shotokan karatében, így pontosan ismertem a chi (az energia) áramlás szabályait, valamint egy szokatlan fotografikus memóriával rendelkezem. Az elmémben létre tudok hozni 3D-s képeket és tudom őket térben forgatni, mintha a kezemben lennének. 9 évig tanultam neurofiziológiát az egyetemen. Ezért azt csináltam, hogy elképzeltem az agyam megfelelő részéből kiinduló energiát, ahogy idegről-idegre halad a megfelelő izomig. Szóval minden nap ültem és vizualizáltam az energiaáramlást az idegrendrendszeremben az agyamtól az izomig. Órákon át, minden nap.

Egyszer csak éreztem, hogy kapcsolatba léptem az izommal. Még nem mozgott, de éreztem a kapcsolatot. Ekkor megkérdeztem a fizioterapeutát, hogy milyen mozgással lehet pl. a comb izmot erősíteni? Ekkor azt csináltam, hogy erősítettem a kapcsolatot és vizualizáltam a mozgást is. Aztán egyszer csak meg tudtam emelni a lábam. Ekkor rátettem egy fél kilós súlyt, amitől visszament a talajra, majd folytattam a vizualizációt, a mozgást, egyre nehezebb súlyokkal, aztán jött egy másik izom. Egészen addig csináltam ezt órákon és hosszú napokon át, amíg annyi izmot tudtam működésbe hozni, hogy tudtam valamennyire járni. Két mankóval jártam és húztam a lábam. Aztán egy mankóra tértem át. Sokat estem-keltem. De köszönhetően a harcművészetekben szerzett jártasságomnak, nem sérültem meg.

Azt mondtam magamnak, hogy „Megtettem, amit meg tudtam tenni!” Az orvosok is megtették, amit tudnak. Körülnéztem, és azt mondtam, hogy adok egy esélyt az alternatív módszereknek is. Ha nem működik valami, akkor majd csinálok mást.

Először kiropraktikával, masszázsterápiákkal kezdtem el, majd sok mással. Még a Fülöp szigeteki csodagyógyászatot is kipróbáltam.

A lépcsőkön csak egyesével lépésről-lépésre tudtam menni. Ez már 2,5 évvel a balesetem után volt. A neurológia tudománya szerint sok lehetőség változásra nem volt, már így is csoda volt, hogy tudtam menni.

Majd egy szerdai napon elmentem egy kineziológushoz. Fogdostak rajtam mindenféle pontokat, én mondtam, hogy a lábammal van baj, miért nem azt fogdossák. Előtte még úgy jártam, hogy húztam magam a lábujjhegyemen és havonta koptak a cipőim és estem-keltem. Az energetikai kineziológiai kezelés után pedig úgy tudtam menni, hogy a botomat a kezembe vittem és nem húztam a cipőm orrát. Teljes neurológiai átrendezést csinált 2,5 évvel a balesetem után. Pénteken már az első kineziológiai tanfolyamomon vettem részt! Akartam tudni, hogyan működik!

Amikor én tudni akarok valamit, az nem az az átlagos szint, amit egy képzésen elmondanak. Nekem ez nem volt elég! A következő években mindenféle kineziológiai képzésen részt vettem. Egyszer találkoztam az Alkalmazott Fiziológiával. Hogyan tud a fiziológiai rendszerre az akupresszúra hatni? Erről szól Richard Utt módszere. Beszélt gamma1, gamma2-es pályákról, Spindel sejtekről, amiket már korábbi tanulmányaimból ismertem. Az izomteszt segítségével állapította meg, hogy mire van még szükség egy-egy áramkörben. Egyre több és több tanfolyamot végeztem el nála is, mert érdekel, hogy miként működik.

Tehát így kerültem én bele a kineziológiába a saját szükségletemen keresztül.

Richard az aupresszúrás formatálással dolgozott akkoriban. Az akupresszúrás pontokat és a mudrákat használta arra, hogy az agy különböző területeiből válaszokat kapjon a kérdésekre. Az agy bizonyos területeit pontosan be tudta határolni és az elakadásokat stresszmentesíteni. A blokk feloldására akupresszúrás pontokat használt és az agy visszatért a normál működésébe.

Touch for Health tanfolyamot is végeztem, ami akkoriban a kineziológiát képviselte. Ebből jött az izom, szerv, meridián egység. Aztán elkezdtem tanulmányozni a keleti rendszereket: csakra, nadi rendszert. 12 éven át tanultam ezt. Elég jól sikerült mélységeiben megértenem működésüket.

De viszonylag hamar elkezdtem a gyerekek tanulási problémáival is foglalkozni. Richardtól tanult módszerrel kezdtem el az agy különböző területeit vizsgálni és megfigyelni, hogy minek van hatása a tanulási problémákra. A neurológiai tudásom nagyon jó hátteret adott a megértéshez. Kifejlesztettem egy programot ez lett a LEAP (Tanulást Segítő Akupresszúrás Program).

Ez arról szól, hogy mit, milyen sorrendben korrigáljunk, hogy a tanulást helyre lehessen hozni az agy szintjén. A tanulási problémák nagy részét lehet ezzel programmal korrigálni azáltal, hogy szinkonizáljuk az agyat. Kiderült, hogy az akupresszúra jól alkalmazható a tanulási problémák kezelésre, illetve az is, hogy a hátterükben sok esetben gyermekkori fizikai és érzelmi traumák álllnak.

Most részt veszek egy kutatásban a Harvard Egyetemen, ahol az agy vizualizációját vizsgáljuk.

Tolmácsolta: Polgár Krisztina

Támogasd Alapítványunkat!

Mivel alapítványként és nem egyesületként működünk, ezért nem kérünk tagdíjat. Céljaink megvalósításához azonban szükségünk van támogatásodra, amit külön kedvezményekkel honorálunk.