Életünk és a stressz
az MKA I. Szakmai konferenciája
2017. december 02-án az MKA megtartotta az I. Szakmai konferenciáját 90 fő részvételével a Continental Hotelben. A rendezvényt az Alapítvány kuratóriumának tagjai nyitották meg, mely során elhangzott, hogy több nemzetközi szervezethez kapcsolódik az szervezetünk, így az IKC Touch for Health iskolájához, valamint IASK szervezetéhez. A nemzetközei kapcsolatok előnyei többek között az, hogy:
- az MKA tagjai kedvezményesen vehet majd részt nemzetközi programokon,
- képviselhetjük hazánk kineziológusait a nemzetközi fórumokon,
- folyamatosan kapunk információkat a nemzetközi kineziológiai életben történt változásokról.
A megnyitón elhangzott még, hogy míg a 2017-es év az építkezés éve volt, addig 2018-ban a minőségi kineziológiai munka megteremtésére törekszünk. Ennek érdekében átalakul majd a tagsági rendszerünk. Több lehetőséget szeretnénk teremteni a leendő tagjainknak.

Az MKA kuratóriumi tagjainak megynitója
Az egész rendezvényt Németh Márta csodálatos – csak erre az alkalomra szerkesztett – brácsa előadása nyitotta meg.

Németh Márta
Az elsőként Andrea Hahn lépett színpadra, aki a LEAP, valamint egyéb energetikai kineziológiai módszereket (NK, SIPS, AP) tanít hazánkban több, mint 10 éve. Előadásának címe: Stressz az agyban. Andrea a tőle megszokott profizmussal és humorral mutatta be, hogy mi történik az agyban stressz hatására. Végigvezette velünk azt a folyamatot, hogy az integrált agyműködés stressz hatására miként bomlik meg és hogy alakul ki az agy szintjén az üss vagy fuss reakció.

Andrea Hahn
Dr. Simon Katalin One Brain® haladó tréner, Arc a lélek tükre: stressz és szerkezetfunkció c. előadásában kiválóan mutatta be a One Brain kineziológiai rendszerben alkalmazott alkat-funkció működését a gyakorlatban. Kiderült, hogy az genetikai összetevőnk miként befolyásolja viselkedésünket és sok esetben miért is nyomjuk el ösztönös erősségeinket, csakhogy megfeleljünk a környezetünknek. Megtudhattuk, hogy kapcsolatainkban az információ miként torzul alkat-funkciós jegyeinknek megfelelően és ez mennyi félreértéshez, meg nem értettséghez vezet mindaddig, amíg nem oldjuk ezen jegyekhez kapcsolódó stresszünket. De szó volt arról, hogy az pl. az aktív hallgatásunk miként segít áthidalni a különbözőségeinkből fakadó kommunikációs szakadékokat.

Dr. Simon Katalin
Mag. Christina Dillinger Edu-K fakultás tag, az osztrák szövetség elnöke következett az előadók sorában, aki a Stressz a tanulásban c. előadásában nagyon fontos dolgot emelt: megfelelő mennyiségű stressz nélkül nem alakulhat ki minőségi tanulás. A sportéletből hozott példákkal világította meg, hogy a stressz milyen fontos szerepet tölt be a tanulók életében. Mit jelent számunkra a tanulás? – tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: „a tanulás azt is jelenti, hogy kilépünk a komfort zónánkból, hogy újat alakítsunk ki, a tanulás egy olyan téma, ami egész életünkre kiterjeszkedik.” A kineziológia csodás módszerei pedig a túl sok, a felesleges stresszt tudja a tanulás útjából elsöpörni annak érdekében, hogy a megtanult információ mind most, mind a jövőben hozzáférhető legyen.

Mag. Christina Dillinger
Dr. Ugrin Erzsébet pszichológus, szupervízor Stressz-kezelés MÁSképpen elődásában a pszichológia szemszögéből tekintett rá a stresszre. Kiemelte a reziliencia fontosságát a stresszekezelésben. A reziliencia nem más, mint
- rugalmas ellenállóképesség,
- sikeres adaptáció az erőteljes külső hatásokhoz,
- kitartás és alkalmazkodás képessége,
- nehéz élethelyzetekre adott kreatív válasz.
Amennyiben ezen képességekkel rendelkezik valaki, akkor a stresszel való megküzdés is eredményesebb lesz számára. Amennyiben nem, akkor sem kell elkeseredni, mivel a reziliencia fejleszthető képesség. Erzsi részletesen kifejtette a reziliencia és az érzelmi intelligencia (EQ) összefüggéseit is.

Dr. Ugrin Erzsébet
Dr. Ugrin Erzsébet tartja az MKA-nál a rendszeres szupervíziót. Erről itt tudsz bővebben olvasni.
Rendkívül izgalmas téma volt Ujhelyi-Illés Orsolya a GAPS Alapítvány kuratóriumi elnökének előadása a: Stressz és táplálkozás, avagy mi az összefüggés a tanulási nehézségek és a táplálkozás között? Az előadás során megismertük a táplálkozás és a tanulási nehézségek közötti kapcsolatot. Az emésztő rendszerünkbe bevitt tápanyagok megterhelik annak működését és így az nem tudja megfelelően ellátni funkcióját. Dr. Natasha Campbell munkája bebizonyította, hogy szoros kapcsolat van pl. az anya táplálkozásának a megszületendő gyermek működésére. Hiszen, ha az anya nem táplálkozik megfelelően, akkor gyermek már eleve terhelt immunrendszerrel születik meg és innen kell megküzdenie az élet kihívásaival. Ehhez még hozzáadódik az, hogy a gyermek sem táplálkozik megfelelően. Gyakorlatilag függőség alakul ki a szénhidrátok, cukrok irányába, ami a hiper- és hipoglikémiás állapotok váltakozását eredményezi. Ennek következtében az gyermek egyszer „fent” majd „lent” van. Ez mind károsan hat a gyermek figyelmi és tanulási funkcióira. Az eredmény változatos lehet a különböző figyelem-, magatartászavaros állapotoktól, a diszes problémák kialakulásán át egészen az autizmusig.

Ujhelyi-Illés Orsolya
A napot Homolya Emese coach, tréner, tanácsadó fantasztikusan dinamikus Só tájm a munkahelyen előadása zárta. Emese saját, multiknál végzett felmérésének eredményein keresztül mutatta be rendkívül élvezetesen azt, hogy a stressz miként hat a munkateljesítményünkre. A hallgatóságot folyamatosan bevonva világította meg, hogy melyek azok a főbb pontok, melyekre érdemes odafigyelnünk. A stresszorok rangsorában első helyen a munkahelyi konfliktusok, személyi ellentétek állnak. Ezt követi a határidők szorítása, majd a munkatárs/kolléga a soron következő stresszt okozó. Mindebből az következik, hogy rendkívül fontos a munkahelyen is a megfelelő, támogató, asszertív kommunikáció. Amit még kiemelt Emese azt, hogy már 100 éve is első helyen szerepel a munkahelyi stressz listán az előadás és a prezentáció által okozott stressz. Sajnos ez az, amire a mai oktatási rendszer nem készíti fel a gyermekeket.

Homolya Emese
Támogasd Alapítványunkat!
Mivel alapítványként és nem egyesületként működünk, ezért nem kérünk tagdíjat. Céljaink megvalósításához azonban szükségünk van támogatásodra, amit külön kedvezményekkel honorálunk.
Ki lehet támogató tag?
- Aki kineziológusként, vagy kineziológus oktatóként dolgozik, de egyenlőre nem szeretné magát minősíttetni.
- Aki kineziológiai szolgáltatást vett, vagy szeretne igénybe venni.
- Aki érdeklődik a kineziológia iránt akár mint ügyfél, akár mint tanuló.
- Aki egyetért az Alapítvány céljaival és szeretné támogatni ezen célok megvalósulását.
Mit kap a támogató tag?
- Hozzáférést a belső bloghoz, ahol kineziológiához kapcsolódó szakmai anyagok kerülnek megosztásra.
- Az Alapítvány rendezvényeiből 10% kedvezményt.
A támogató tagsághoz IDE KATTINTVA TUDSZ REGISZTRÁLNI!
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!