MKA 2. Szakmai Konferencia
2018. november 24.
Budapest, Continental Hotel, 1074. Dohány u. 42-44.
„KÉPESség-fejlesztés”
“A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát. ” (Lewis Carroll)
Program:
9,00 – 9,15: Megnyitó
QIGONG a kiegyensúlyozáshoz
Vezeti: Nagy Attila és Tóth Sándor Endre
PACE a jelenléthez
Közreműködnek az MKA Kuratóriumának tagjai
9,15 – 10,00: A primitív reflexek szerepe a mozgásfejlesztésben
Előadó: Livják Emília
főiskolai oktató, testnevelő tanár,
gyógytestnevelő tanár, kineziológus
Absztrakt
„A test átélt érzetek hordozója, jelzés a világról, a valóságról. Mozgás által tapasztaljuk meg a test valóságát. A testem mozgása az a világ ahol már voltam, és ahová mehetek. A test mozgatásának normaképző funkciója van, szubjektív minták, mennyiségi és minőségi mértékek kialakulását eredményezi. A testtapasztalat útján épül föl a valóság konstruáló ereje. A korai jelekre épülő, reflex-ingerlési, illetve reflex-gátló, úgynevezett reflexkorrekciós mozgásfejlesztő program INPP a testtapasztalatokra épít. Nagyon fontos a test tudatos mozgatása, fontosak az érzések, testtapasztalatok, a visszajelzések. Ezek tapasztalása során tudatosan épülnek az affektív, kognitív és szociális képességeink.”
Bemutatkozás
1995 február 1-től Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara, gyakornok
1995 július 1-től Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara, főiskolai tanársegéd 2002. június 1-től Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara, főiskolai adjunktus 2009 szeptember 1-től Református Gimnázium Sárospatak, Gyógytestnevelő tanár 2012 március 15-től Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara, testnevelő tanár 2013-2014 szeptember 1-től Pedagógiai Szakszolgálat, Gyógytestnevelő tanár 2013 július 1-től Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kar, testnevelő tanár, 2014-2016 Pedagógiai Szakszolgálat Sárospatak, Gyógytestnevelő tanár Gyógyúszás 2015 július 1-től Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kar, főiskolai tanársegéd 2016. július 1-től Eszterházy Károly Egyetem Comenius Campus tanársegéd |
Tevékenység típusa
Tanító- és óvodapedagógus képzés, Sportág specifikus képzések Gyógytestnevelés |
10,00 – 10,45: Miért jó a kutyával támogatott fejlesztő terápia?
Ea.: Nándori Erika
gyógypedagógiai tanár
terápiás kutya felvezető és kiképző
Absztrakt
Az állatokat a legtöbb gyermek szereti, szeretne velük kapcsolatot teremteni. A kutyán keresztül a legzárkózottabb gyermekhez is közel kerülhetünk, a kutya simogatása önmagában véve is terápiás hatású, hiszen az állat minden körülmények között készségesen és feltétel nélkül visszaadja a rá irányuló szeretetet. Átgondolt, megtervezett, egyénre szabott fejlesztéssel megdöbbentő sikereket érhetünk el, a kutya segítségével.
Előadásomban három év tapasztalatit nyújtom át.
Bemutatkozás
- gyógypedagógiai tanár
- terápiás kutya felvezető és kiképző
- Óvodapedagógus
- Tanító
- Pedagógiai értékelés, – mérés okleveles, szakvizsgázott tanára
- Szaktanácsadó tanít és kiemelt figyelmet igénylő tanulók területen
1982 óta munkálkodom pedagógusként. Elsőként a 3-6 éves korú gyermekekkel foglalkoztam, majd a 6-9 éves korosztályt tanítottam. Jelenleg, 1998 óta, gyógypedagógusként nevelem-, oktatom, – fejlesztem az SNI populációhoz tartozó tanulókat, a Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI intézményben.
10,45 – 11,00: KÁVÉ SZÜNET
11,00 – 11,45: Perverzió és bűnözés (Kineziológiai munka a börtönökben)
Ea.: Susanne Bichler (WIEN ÖAKG)
TFH Instructor, az ÖBK vezetőségi tagja Ausztria
Tolmács: Zimmerman Ágnes
Absztrakt
Perverzió és bűnözés (Kineziológiai munka a börtönökben)
A Sigmund Freud által felismert és összefoglalt emberi fejlődési szakaszok, amelyeket „pszichoszexuális fejlődési szakaszoknak” nevezett el.
Az öt érzék és jellegzetességeik az öt legfontosabb pszichoszexuális szakaszban
Genitális szakasz – Érzem az illatod / az illatom. – Szaglás
Oedipus-i szakasz – Hangosan versengek. – Hallás
Fallikus szakasz – Megmutatom magamat. – Látás
Anális szakasz – Megértek. – Tapintás
Orális szakasz – Ízlelek. – ízlés
A pokol kapui: a hét főbűn, amelyek kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag, a jóra való restség. Ezek kémiája ill. az érintett agyi részek.
A pszichopata, a vesztes, a narcisztikus és a szociopata személyiségprofiljának bemutatása.
Segítségül hívható kineziológiai módszerek
Esettanulmány
Bemutatkozás
11,45 – 12,30: Titokzatos/erotikus pszichológiai hatás színház/néző között
Ea.: Bácskai Júlia pszichológus „szabadSZÓműves”
ELTE BTK Pszichológia szak
Bácskai Júlia egyéb előadása: https://www.facebook.com/events/2197376663825023/
Absztrakt
- Ki hat kire?
- Amíg a színész JÁTSZIK, a néző DOLGOZIK?
- Hogyan lesz jobbá a néző a színház hatására?
- Hogyan lesz jobb egy előadás a néző hatására?
- Mi maradandó egy tünékeny műfajból?
- Sztorik a PSZICHOSZÍNHÁZ és más színházak előadásainak fogadtatásáról
„Istenem, a színház egy zárt világ, te ülsz, s az életed kék virág, és azt mondod, hát persze, hogy így kell legyen, egy székben üljek, s nézzem, mit játszanak nekem. A színház a sajátos törvényeivel magához ölel, és így taszít el egy másik világba, mely úgy épül neked, hogy ők játszanak, és te nézheted. Hát így, mert a színház…” Bereményi Géza- Cseh Tamás
Bemutatkozás
12,30 – 14,00: EBÉD SZÜNET
14,00 – 14,45: Fejlesztési lehetőségek lovas élményeken keresztül
Előadó: Andrássy Izabella lovasterapeuta, lovaskultúra oktató
Absztrakt
-Kinek, miért ajánlható a lovas terápia?
– Hol, mivel, hogyan?
-Terápia és fejlesztés különbségei
-Élmények lóval
Bemutatkozás
Alapdiplomám általános iskolai tanító, majd a Semmelweis Egyetem Lovaskultúra oktató szakát végeztem el, majd Bécsben a Schottenhof -ban Integrative Voltigier- und Reitpaedagogik & Erlebnistherapie magyarul talán élményterápiás és integrált voltizs és lovaglástanításnak fordíthatnánk.
14,45 – 15,30: Szegregáltak képesség fejlesztése
Előadó: Daróczi Ágnes
Absztrakt
Bemutatkozás
15,30 – 15,45: KÁVÉ SZÜNET
15,45 – 16,30: Szülői képességek fejlesztése
Előadó: Ugrin Erzsébet pszichológus
Absztrakt
BOLDOGULÁS – BOLDOGAN
Boldogság-készségek fejlesztése
Absztrakt:
Az előadás a pozitív pszichológia alapelvei szerint foglalkozik a boldogság témájával. Körül járja a boldoggá tevés kontra boldogulás kérdéskörét. Az előadó konkrét, tapasztalatokon alapuló válaszokat keres a közönséggel arra, mit tehetünk mi magunk, saját boldogságunkért. Lehetőség lesz egy Oxfordi Boldogság-kérdőív kitöltésére is. Az előadó kitér arra is, hogy szülőként mit tehetünk azért, hogy gyermekeink – is – boldogok legyenek. Az előadás képekkel, ábrákkal tarkított, interaktív.
Bemutatkozás
Szakmai út
A pályafutásomat 1982-ben az oktatás területén kezdtem, tanácsadással. A személyközpontú megközelítés mellett figyelmem igen hamar átterelődött a rendszerek (család, iskolai osztály, óvodai csoport, munkahelyi- és lakóközösség) működésére. Azóta is lenyűgöz, érdekel a rendszerek tagjainak szerepköre, a szerepekhez tartozó viselkedés és kommunikáció, a kapcsolatok hálózata, a tagok közötti konfliktuskezelés, az egymásra gyakorolt hatások és ezek változásai. Tanulásom, fejlődésem is ez irányú, tudatos építkezés, aminek koronája a szupervízió-coaching elsajátítása volt.
Több mint 20 éve dolgozom csoportokkal, tartok kommunikációs, konfliktuskezelő és mediációs tréningeket, főleg szociális területen dolgozó szakembereknek és pedagógusoknak. 15 éve – szintén főleg ezen terület szakembereinek és vezetőinek – szupervíziókat (egyéni, csoport és team) is vezetek.
Fontosnak tartom a reális önismereten alapuló szakmai személyiség folyamatos karbantartását, a hiteles kommunikáció és az érzelmi intelligencia időről időre történő állapotfelmérését és fejlesztését.
16,30 – 17,15: BESZÉLÜNK VAGY KOMMUNIKÁLUNK? – Kommunikáció fejlesztés
Előadó: Homolya Emese
tréner, tanácsadó, mediátor, coach
Absztrakt
BESZÉLÜNK VAGY KOMMUNIKÁLUNK?
Kezdettségemre nézve gyerekeket tanítottam. Az életem nagyobb felében pedig már a szüleiket…
Érdekel minden, ami az emberekhez, az emberi kapcsolatok megértéséhez közelebb visz. Trénerként, coach-ként és mediátorként… ahogy emberként is.
Multinacionális cégek, kis- és középvállalatok, startupok életének vagyok részese egy-egy tréning, képzési folyamat erejéig – többször éveken átívelően.
A kommunikáció az emberi mivoltunk egyik sarokköve.
Ám sokszor nem használjuk vagy nem jól használjuk.
Elbeszélünk egymás mellett, feltesszük a jól ismert lemezeinket, s csodálkozunk, hogy nem javul a helyzet, sőt…
Mediátorként akár üzleti, akár párkapcsolati közvetítéskor hej, de hányszor tapasztalom meg ennek az igazságtartalmát.
Hogyan lehetünk magabiztosabbak az egyik legfőbb készségünkben? Nyilván egy rövid előadásban csak felvillantani lehet ennek módszereit. Azt gondolom, ha a hallgatóságból csupán EGY valaki indíttatást érez, hogy rálépjen arra az ösvényre, amire rávilágítok, már nem találkoztunk hiába.
Ösvényre fel! Nézzük csak, mit is jelent a bűvös hetes…
Bemutatkozás
Munkahelyek:
2014- Shiwaforce.com Zrt., Budapest
coach, tanácsadó, mediátor
2010- Enetha Learning Kft., Budapest
tréner, tanácsadó, mediátor, coach
2009-2014 Menta GroupKft., Budapest
tréner, tanácsadó
- 09- Tercium 2000 Bt., Budapest
felnőttoktatás, -képzés
tréner, tanácsadó
Ügyvezető
Családi tréningcég vezetése, tárgyalások
döntéshozókkal, tréningek, ajánlatok kidolgozása,
tréningek megtartása
2003-2008 Generatív Tanácsadó Iroda Kft., Budapest
felnőttoktatás, képzés
tréner, tanácsadó
Tréningek oktatása, értékesítése; új tréningek, képzési anyagokkidolgozása, tesztelése; tárgyalás cégvezetőkkel, cégre-, „testre szabott” ajánlatok készítése
- Tercium 2000 Bt., Budapest
felnőttoktatás, -képzés
tréner, tanácsadó, kommunikációs szakértő
Tréningek értékesítése, oktatása főként multinacionális cégek részére; új tréningek, képzési anyagok kidolgozása
1994-1997 VVK Rt.,Budapest
képzési vezető
MLM értékesítés támogatásához képzési rendszer felépítése, működtetése, előadók képzése
1992-1994 Dale Carnegie, Stefan Quist Tanácsadó Kft., Budapest
felnőttoktatás, képzés
tréner, tanácsadó
Dale Carnegie tréningek értékesítése, oktatása, segédoktatók felkészítése
- Általános Iskola, Budapest
közoktatás – tanító
Oktatás és képzés:
- Gestalt alapképzés
- facilitáció alapok
- business coach, Budapest
- üzleti és (pár)kapcsolati mediátor, Budapest
2009-2010. pszichológia – posztgraduális képzés, Miskolc
2006- Kineziológiai tanulmányok, professzionális stresszoldás, Bp.
1991-1992. Dale Carnegie trénerképzés
1985 -1988. Tanítóképző Főiskola, Budapest
diploma
Társadalmi munka:
- nyárRetorika táborok gyerekeknek (10-18 év)
2014 – 2015. PestBeszéd Toastmasters Klub – elnök
2014 – 2016. Árpád Gimnázium, Budapest – iskolai SZMK vezető
Egyéb készségek és képességek:
Erősségeim:
nyitottság, kapcsolatteremtés, kíváncsiság,pozitív alázat, egészséges önzés, optimizmus, vidámság
Érdeklődési köröm, hobbijaim:
Pszichológia, lélektan
Önfejlesztés
Nyilvános beszéd, retorika
Régiség, porcelánok, lakberendezés
Szak- és szépirodalom – olvasás, írás
Sport: úszás, vízilabda, jóga
Mottóm:
Tenmagam kiteljesítésével támogatok másokat abban,
hogy továbbfejleszthessék és kiteljesíthessék önmagukat.
Budapest, 2018. május
DÍSZVENDÉG
17,15 – 18,00 Kiberkinetikus izomtesztelés azaz hogyan találjunk meg a hagyományos izomtesztelés elől rejtve maradt problémákat?
Előadó: Dr. Charles Krebs
A LEAP kineziológiai rendszer kidolgozója
18,00 – 18,30: Visszajelző kérdőív kitöltése, ZÁRÁS
A KÉPESség-fejlesztés szakmai konferencia szabadon választott elméleti továbbképzési pontértékét az AEEK illetékes bizottsága 11 pontban állapította meg.
A továbbképzés nyilvántartási száma: SZTK-A-41523/2018
Mely szakmaicsoportok számára elérhető a továbbképzési pont? (Katt ide!)
FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS |
GYERMEK ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS |
SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS |
LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA |
KÉPI DIAGNOSZTIKA |
ÁLTALÁNOS ÉS ELEKTROFIZIOLÓGIAI ASSZISZTENCIA |
FOGÁSZATI ELLÁTÁS |
GYÓGYSZERTÁRI ELLÁTÁS |
MOZGÁSTERÁPIA ÉS FIZIOTERÁPIA |
MŰTÉTI ELLÁTÁS |
SZÜLÉSZETI ELLÁTÁS |
VÉDŐNŐI ELLÁTÁS |
KÖZEGÉSZSÉGÜGY ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGY |
EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSMENT |
REHABILITÁCIÓS ÉS ÉLETVEZETÉST TÁMOGATÓ |
DIETETIKA |
TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT |
REGISZTRÁLJON MOST, HOGY HELYÉT BIZTOSÍTANI TUDJA!
A belépő díja tartalmazza az ebéd költségét is (leves, főétel, desszert).
Regisztráció november 18-ig: 14.000.-Ft
Helyszíni fizetés: 16.000.-Ft
MKA regisztrált és támogató tagoknak:
Regisztráció november 18-ig: 12.000.-Ft
Helyszíni fizetés: 14.000.-Ft
Az MKA Pályázati felhívását a részvétellel kapcsolatban IDE KATTINTVA olvashatja!