Már tavaly eldöntöttem, hogy ezen a neves eseményen ott a helyem! A férjem és családom támogatott ebben a lehetőségben, és összekötöttük egy családi kirándulással is. Amikor megérkeztünk San Diego-ba, akkor a város elvarázsolt: széles sugárutak, pálmafák, a Csendes Óceán illata és a csodálatosan rendben tartott kikőtő.
A konferenciához sétálva, végig a kikőtő mentén, fókák biztosították ezt a felejthetetlen hangulatot. Megérkezéskor, reggelivel, teával, kv-val vártak. Félve léptem a terembe, de tanárom Zsuzsa meleg szívvel fogadott, így nekem is könnyebben ment az oldódás. Jó volt személyesen találkozni, az általam nagyra becsült kineziológusokkal, mint Adam Lehman, Hugo Tobar és az, hogy számomra új kineziológusokkal is megismerkedhettem, mint Matthew Thie, Dr Anne Jensen.
A konferencia Matthew beszédével indult, és az az alázat, és tisztelet, amit Matthew mutatott nem csak a módszer, hanem a konferencia iránt, megérintette a szívemet. Ha kellett vizet vitt az előadóknak, ha kellett, lapot osztogatott, hogy segítse a konferencián előadók munkáját. De a viccből is kivette a részét, és jókat kacagtunk, vele vagy néha az előadók által keltett hangulat végett rajta – amit soha nem vett bántásnak, hanem jókat kacagott Ő is. Ezáltal a nap második felében lehetett érezni, hogy mindenki megérkezett. 🙂
Az előadók felkészültek voltak, valaki a módszer tiszteletére és saját tapasztalataiból hozott gondolatokat, valaki pedig kimondottan szakmai előadással készült, mint például a testben tárolt érzelmek vagy az izomtesztelés művészete. Volt aki bemutatta, hogyan kell kísérletet végezni, és milyen tézisek szükségesek ahhoz, hogy egy kísérlet sikeres legyen, amit aztán lehet publikálni is.
Zsuzsa csütörtökön adott elő, személyes élményeit egy cikkben osztotta meg veletek, elismertsége vitathatatlan, ahogyan kollégái szeretettel és vidámsággal fogadták.
A konferencia készült elvihető termékekkel is, mint olyan poszterek, amelyeket ki lehet tenni az oktató vagy kezelő helyiségbe, szerepelnek rajta a TFH izmok és a meridiánokon fekvő akupunktúrás pontok. Nagy örömömre szolgált angol nyelvű könyvek beszerzése is, hiszen az NK institute is jelen volt. Aki szeretett volna az tudott TFH 50-ik konferencia logóval ellátott pulóvert vagy mellényt is vásárolni. Lehetett olyan kollégákkal kapcsolódni, amelyek valamely módszert dolgoztak ki, és az általuk kidolgozott módszerhez szükséges anyagok beszerzésére is lehetőség volt.
Ami számomra a konferencia lelke volt, hogy második nap Matthew behozta a családi fényképalbumát és meg lehetett nézni, hogy 50 éve hogyan indult a módszer. Képeket lehetett készíteni a kineziológia megalkotóiról, és egy emléktáblán lehetett olvasni a „TFH PIONEER” -okat: George Goodhart, Gordon Strokes, Rosmarie Sonderberger, Dr Sheldon Deal, Dr Paul Dennison. Ezek a nevek sokak számára ismerősek, hiszen saját módszertant is megalkottak a TFH-ból, amelyet ma már tanulhatunk, oktathatunk.
Az éremnek két oldala van, és szeretnék néhány számomra csalódást jelentő gondolatot is megosztani. A konferencián részt vevők száma, az amerikai populációhoz képest és e neves eseményhez képest szerintem alacsony volt. Hiányoltam a fiatal kineziológusokat, voltak, szerepeltek, előadtak, de a kérdés ami megfogalmazódott bennem, hogy elégséges-e, hogy a módszer használóinak száma növekedjen. Abban egyetértés van mindenkiben, hogy a módszer működik, hiszen nap-mint-nap tapasztaljuk a változásokon keresztül. Azt is tudjuk mi volt John C álma, minden családban 1 kineziológust, mit kell tegyünk közösen azért, hogy ez az álom valósággá váljon?
Az igazi „take away” -em a konferenciáról: az a szakmaiság. Ha nagy a háttér tudás, és pontos az izomteszt, akkor igazi, kliensek által is visszaigazolt változást érhetünk el az általuk hozott problémára.
(Aradi Nóra)
Bocsánat, hogy a csapos közbeszól: de az, hogy fogadták az előadásomat nem tudhatja Nóri, hiszen egy családi program miatt nem volt jelen (amit én személy szerint nagyon sajnálok.)
Egyébként abban teljesen igaza van, hogy kevés a fiatal. De ez mit jelet? A fiatalok a kineziológiában általában a 35 feletti korosztály.
Hogy miért? Talán, mert addigra érik be az ember, s rájön, az az út, amin bandukolt már nem kielégítő. Igen kevesen vannak olyanok, akik már kamasz éveikben tudják, hogy ez lesz az irány. Példaként említem Alexis Costello lányát (aki szintén tartott előadást), aki kiskamaszként már tanulta a TFH-t, mitöbb, oktató is lett (amivel én személy szerint nem is értek egyet). De ez a téma lehet egy vitaindító (vagy finomabban: beszélgetés indító is).
A létszámról: Ne felejtsük el, hogy Amerikában az érintés egy büntetőjogi kategória. Nem véletlen, hogy Thie átadta a TFH jogát az IKC-nek, ami akkor éppen svájci vezetés alatt működött. Hiába volt, hogy a nagyok zöme az USA-ból indult, de az elterjedtség leginkább a világ többi részén -elsősorban Európában és Ausztráliában- volt. Így az sem véletlen, hogy a konferencia előadói között sokan voltunk nem amerikaiak. Én inkább azt gondolom, hogy a TFHKA nagyszerűsége az, hogy 50 éven keresztül sikerrel igyekszik összefogni a TFH-val dolgozó amerikaiakat. Minden elismerésem és tiszteletem az övék!
(Köves Zsuzsanna)
